Földünk szárazföldjeinek mintegy felét mezőgazdasági területek borítják. Az elmúlt évtizedekben a mezőgazdasági termelés sokszorosára nőtt, amit az egyre intenzívebb gazdálkodás tett lehetővé, melynek során a műtrágya és a peszticidek használata jelentősen megnőtt, csakúgy mint a gépesítés, a tábla- és üzemméret stb. Habár a világ népességének táplálékkal ellátása nyilvánvaló prioritás, amely indokolja az egyre intenzívebb gazdálkodást, fontos azt is leszögezni, hogy napjainkra a túlsúlyos emberek száma kétszeresen meghaladta az éhezők számát, illetve a megtermelt élelmiszer hasznosultsága csak kb. 70%, míg a maradék 30% a szemétben végzi. Az intenzívebbé váló mezőgazdasági termelés a biodiverzitás pusztulásával jár, ami már pusztán az élelmiszer-veszteség csökkentése révén azonnal jelentősen csökkenthető lenne a mezőgazdasági produkció változása nélkül. Márpedig a mezőgazdaságnak a környezetre gyakorolt hatása óriási. A mezőgazdasághoz kapcsolható az édesvízi élőhelyek 70%-ának eltűnése, a globális üvegházhatású gázok kibocsátásának 30%-a, illetve a mezőgazdasági tevékenység a biológiai sokféleség csökkenésének a legfontosabb mozgatórugója (lásd még EC SCAR, 2020). Ezért a mezőgazdaság többpólusúvá tétele nemzetközi prioritás, ahol a termelés mellett környezeti, fenntarthatósági és egyéb funkciókat is el kell látni, beleértve például itthon a magyar puszta megőrzését.

A téma hazai jelentőségét jól példázza, hogy a Kárpát-medencéből a jelenkor (holocén) során az emlősök (Mammalia) tizenegy faja pusztult ki (Németh et al., 2017). Közülük nyolc faj az egykori füves területekhez kötődött, és eltűnésük a bronzkor elejére, az állattartás és a növénytermesztés Kárpát-medencei elterjedésének és a füves élőhelyek visszaszorulásának idejére datálható. Más szavakkal: jelenleg az egykori csúcsragadozóitól és nagytestű növényevőitől megfosztott, jelentősen átalakult szerkezetű ökológiai rendszereket próbálunk megvédeni a még természetközeli állapotban megmaradt élőhelyek kicsiny gyepfoltjain. Többek között éppen ezért szentel az EASAC-tanulmány is nagy terjedelmet a gyepeken folyó gazdálkodásnak, azoknak a regeneratív, a növényi produkciót, illetve szálastakarmány-termelést, valamint a még megmaradt biológiai sokféleség fenntartását egyaránt szolgáló megoldásoknak, például az extenzív legeltetésnek és kaszálásnak.

Kevesen tudják, de a hosszú időn (évezredeken) át alacsony intenzitással működő európai mezőgazdaság meglepő módon pozitív hatással is járt a biológiai sokféleségre nézve, hiszen az évezredek során számos növény- és állatfaj alkalmazkodott ezen újonnan megnyílt élőhelyekhez (szántók, parlagok, legelők, fás legelők, kaszálók stb.). Ezen fajokat a jelenkor körülményei között éppen az extenzív mezőgazdasági területek visszaszorulása fenyegeti, hiszen az intenzív mezőgazdasághoz kapcsolódó műtrágya-, növényvédő- és rovarirtószer-kihelyezés, valamint a hatékonyabb betakarítási technológiák stb. révén az általuk hasznosítható források (táplálék, búvó- vagy szaporodóhely stb.) eltűnnek, és így számuk jelentősen csökken. A mezőgazdasági élőhelyekhez kötődő biológiai sokféleség az agrár-környezetvédelmi támogatási rendszerekben kiosztott eurómilliárdok ellenére is folyamatosan csökken (lásd pl. European Court of Auditors, 2020). Az EASAC-tanulmány ezért is foglalkozik jelentős terjedelemben a mezőgazdasági élőhelyekhez kötődő biológiai sokféleség és a regeneratív mezőgazdaság témakörébe tartozó módszerek kapcsolatának tárgyalásával.

A tanulmány célja a „regeneratív mezőgazdaság” gyűjtőfogalom alá tartozó megközelítések és módszerekkel kapcsolatos tudás szintézise, kritikus értékelése. A „regeneratív mezőgazdaság” a tanulmányban használt meghatározás szerint (EASAC, 2022, 4.) mezőgazdasági elvek rendszere, mely a mezőgazdasági termelékenység fenntartása mellett növeli vagy helyreállítja a biológiai sokféleséget, azon belül is különös tekintettel a talaj biodiverzitására, és növeli az ökoszisztéma-szolgáltatásokat, beleértve a szénmegkötést és -tárolást. A regeneratív mezőgazdaság tehát az intenzív mezőgazdasági művelés káros környezeti hatásainak mérséklését, sőt, akár felszámolását célozza. A regeneratív mezőgazdaság két alapvető jellemzője (1) a talaj egészségének helyreállítása, beleértve az éghajlatváltozás hatásait mérséklő szénmegkötési és -tárolási kapacitás növelését, valamint (2) a biológiai sokféleség fogyatkozásának visszafordítása. Az EASAC-tanulmány is kimondottan e két jellemzőre fókuszál.

Ennek alapján a tanulmány nem eredeti, elsődleges kutatáson alapuló kutatási jelentés, hanem már publikált elsődleges kutatások és átfogó tanulmányok (review-k) alapján a fenti megközelítések és módszerek kritikus értékelése. Hangsúlyozzuk, hogy a tanulmány NEM az EU Zöld megállapodás, illetve annak szakpolitikai dokumentumai, a Termőföldtől az asztalig stratégia és a Biodiverzitás stratégia céljait gondolja tovább vagy valósítja meg, hanem ezen stratégiák és a mezőgazdasági gyakorlat közelítését célozza a regeneratív mezőgazdaság gyűjtőfogalom alá tartozó megközelítések és módszerek kritikus értékelésével.

A tanulmány által közvetlenül vizsgált kérdések az alábbiak (EASAC, 2022, 4.): Milyen mértékben kompatibilisek a Biodiverzitás stratégia és a Termőföldtől az asztalig stratégia céljai, és elérhetőek-e ezek a célok a fogyasztók költségeinek jelentős növekedése vagy a gazdálkodás jövedelmezőségének és a gazdálkodók megélhetésének csökkenése nélkül? Vajon a jelenleg mezőgazdasági termelés alatt álló területek elegendőek lesznek-e, és milyen mértékűek a szinergiák, melyek révén a mezőgazdasági gyakorlat innovációi lehetővé tehetik ezen célkitűzések egyidejű elérését? Vannak-e fontos csereviszonyok (fordított arányosságok), melyeket nehéz vagy nagyon költséges lesz áthidalni? A tanulmányt a fenti célkitűzések és kérdések fényében kell értelmezni és értékelni.

A tanulmány első részében a döntéshozók számára készített összefoglalás és szakpolitikai javaslatok találhatók. Az első két fejezet célja a problémafelvetés és a tanulmány célkitűzéseinek tágabb kontextusba helyezése. Az első fejezetben kerül sor az európai uniós agrár-környezetvédelmi szakpolitikák és stratégiák rövid bemutatására. A második fejezet az élelmiszer-termelési rendszerekről, az európai és globális mezőgazdaság viszonyáról szól. A harmadik fejezet az európai mezőgazdasággal kapcsolatos legfontosabb kihívásokat elemzi, nyolc alfejezetben. A negyedik fejezet a tanulmány legfontosabb része, mely bemutatja a regeneratív mezőgazdaság fogalmát, és elemzi, milyen módszerek és jó gyakorlatok léteznek, amelyek az élelmiszer-termelés biztonságát fenntartva hozzájárulhatnak a mezőgazdaság negatív környezeti hatásainak csökkentéséhez és az agrárökoszisztémák biodiverzitásának és ökoszisztéma szolgáltatásainak megőrzéséhez. A fejezet részletesen elemzi, hogy a regeneratív mezőgazdaságban használt gyakorlatok mennyire hatékonyak a szénmegkötés elősegítésében, illetve, hogy a mezőgazdasági termelés diverzifikációja milyen hatással van a biodiverzitásra különböző térléptékeken. Külön alfejezetek foglalkoznak a tájléptékű hatásokkal, az állattartással, az éghajlatváltozás okozta kihívásokkal, a modern technológiai vívmányok alkalmazásában rejlő innovációs lehetőségekkel, valamint a közös agrárpolitikával és az agrár-környezetvédelmi támogatási rendszerekkel. Az ötödik fejezet a tanulmány által szintetizált tudás alapján javaslatokat tesz az agrár-környezetvédelmi szakpolitikák finomhangolására.

 

A tanulmány céljának félreértése miatt a cikkgyűjteményben említett kritikák egy része valójában nem az EASAC-tanulmányra, hanem a tanulmányban csak háttérként idézett célokra vagy más szakpolitikai dokumentumokban (pl. Zöld megállapodás, Termőföldtől az asztalig stratégia) megfogalmazott célkitűzésekre vonatkozik. Az ehhez hasonló félreértések elkerülése érdekében a tematikus gyűjtemény cikkeinek címeiben nem az EASAC-tanulmánynak, hanem az Európai zöld megállapodásnak kellett volna szerepelnie. Továbbá fontos rögzíteni, hogy ezen kritikai megjegyzések jelentős része valójában az EASAC-tanulmányt sem formai, sem tartalmi szempontból nem érinti.

A tematikus gyűjtemény cikkeinek további gyakran elhangzó kritikája, hogy az EU szintjén a Zöld megállapodás keretében javasolt célkitűzések megvalósítása aláássa Európa mezőgazdasági termelékenységét, és veszélyezteti a globális élelmiszer-ellátást és élelmezésbiztonságot (például „A javaslat […] elvileg nem kifogásolható, de Európa mezőgazdasági produkciójára jelentős hatású lesz akkor, amikor a Föld népessége élelmiszerhiánnyal néz szembe”) (Rajkai, 2022). E kritikák jelentős része azonban összemossa a léptékeket, azaz a globális élelmiszer-biztonsággal szembeállítja az EASAC-tanulmány Európára korlátozódó és annak is csak bizonyos területein megvalósítható, regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokkal kapcsolatos fókuszát a globális kihívásokkal. Fontos leszögezni, hogy az EASAC-tanulmány értelmezési tartománya nem a globális élelmiszer-termelés, hanem az Európán belüli, a biodiverzitás-védelmi és gazdaságossági-fenntarthatósági szempontokat jobban elősegítő módszerek áttekintése és értékelése. E tekintetben tehát nem jogos a kritika, hogy az EASAC-tanulmány nem foglalkozik a globális élelmezésbiztonsággal, hiszen nem ez volt a tanulmány célja. A globális élelmezésbiztonsággal részleteiben ugyan nem foglalkozik a tanulmány, de a 2. fejezetben globális kontextusba helyezi az európai mezőgazdasággal kapcsolatos kihívásokat, illetve a 4.9. fejezetben is ad Európán kívüli kitekintést.

Több szerző is „egyoldalúsággal” vádolja az EASAC-tanulmányt, mert az főleg a negatívumokra koncentrál. Ez főleg a tanulmány helyzetfeltáró, bevezető fejezeteire vonatkozik, és így természetes, és nem igényel különösebb indoklást: ahol nincs baj, ott nem kell vizsgálódni és beavatkozni. Amivel kapcsolatban azonban problémák merülnek fel, azzal foglalkozni kell. Ha pedig vannak problémák, azokat be kell mutatni, hogy érthető legyen, milyen kihívások indokolták a tanulmány elkészültét, és mire kíván reagálni a tanulmány. Megjegyezzük azonban azt is, hogy a tanulmány a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatban számos előremutató fejlesztést, innovációt is bemutat (4.6. fejezet), csak nem a helyzetfeltáró, a tanulmány szükségességét indokló első fejezetekben.

Másik oldalról, az EASAC-tanulmány által bemutatott adatok és a hivatkozott szakirodalom alapján a mezőgazdaság valóban „felelős az ökoszisztémák rombolásáért, az éghajlatváltozás felgyorsulásáért és a környezet szennyezéséért” (Rajkai, 2022). Hozzátennénk, hogy az EASAC-tanulmány a mezőgazdaságot mint a fenti folyamatok egyik, de nem egyetlen mozgatórugóját nevezi meg, így a megállapítások és ajánlások egyáltalán nem „szélsőségesen eltúlzottak és egyoldalúak”. A tanulmány az 1. Bevezetés, 2. Kihívások a globális élelmiszer-rendszerben és a 3. Kihívások és lehetőségek az európai mezőgazdaságban című fejezetekben, a helyzetfeltárás céljával mutatja be azokat az adatokat, melyek az intenzív, nagyüzemi mezőgazdaság jelentős erőforrás-, terület- és vízigényével, környezetünkre és természeti rendszereinkre gyakorolt óriási terhelésével kapcsolatosak, és bemutatja az ezen kihívásokra adott európai szintű politikai eszközöket (Zöld megállapodás, Termőföldtől az asztalig stratégia, Biodiverzitás stratégia) és azok fontosabb célkitűzéseit.

Fontosnak tartjuk a tematikus cikkgyűjteményben megfogalmazott kritikákra, hozzászólásokra a teljesség igényével is válaszolni. Az egyes cikkekben felmerült konkrét kritikákat és ezekre adott válaszainkat az Elektronikus függelékben (URL2) foglaltuk össze.